Távmunkásnő

Egy feladatot kaptam, amelyet ide célszerű belinkelnem. A távmunka témájával csak érintőleges kapcsolatban van, ezért elnézést kérek a "szétoffolásért" az esetleges olvasóktól.

Pedagógiai célú web2.0-ás eszközök

A választott alkalmazások:

-          Google Docs

-          Google Picasa

-          Mind Meister

Tantárgy: Kommunikáció szeminárium (andragógia alapképzés) – téma: a kommunikáció fogalma a közbeszédben

-          állandó eszközöm ebben a témában az elmetérkép készítése, amelyet a diákok egyenként készítenek el, és azután megbeszéljük és összesítjük ezeket

-          a kommunikáció interdiszciplináris fogalom, mind a tudományban, mind a köznapi beszédmódban számos jelentése, hatóköre és árnyalata van (ez a doktori témám J )

Cél:

-          elvont fogalmak tisztázása, megértés elmélyítése, közösségi munka elősegítése

Elképzelés:

Az órán papíron elkészített elmetérképeket a hallgatók 3-4 fős csoportokban összesítik, majd az összesített térképekről digitális fotókat készítünk. Ezeket elhelyezzük/elhelyezik a Picasán, és megosztjuk egymással. A Google Docsban listázzuk az összesített fogalmakat – a csoportok először egymás között, egy-egy közös dokumentumban, majd a csoportlistákat összesítjük, és összevetjük elhelyezkedés szempontjából a csoportképekkel. Ezután következik a MindMeister, amelyben készítünk ezek alapján egy összesített fogalomtérképet a kommunikációfogalomról. Ez a csoporté, az ő gondolkodásukat tükrözi. Párhuzamosan készítek néhány diszciplináris fogalomtérképet (tömegkommunikáció-szociológia, reklám és PR, társadalomfilozófia stb.), és összevetjük ezekkel a csoportét. Az üzenetváltások a Google Dokumentumokban zajlanak, illetve ha kell, bevonjuk a Google Groups szolgáltatást is.

Informatikai háttér:

-          az otthoni internet-hozzáférésen túl egyetlen dolog szükséges hozzá: egy digitális fényképezőgép vagy szkenner (de végső esetben elég egy jó minőségű fényképező-mobil is), amellyel digitalizálhatjuk a folyamat alapját képező csoport-fogalomtérképeket;

-          emellett más felületre egyszerűen nincs szükség (bár szükség esetén az egész folyamatot lehet a kari Moodle keretrendszerből menedzselni, akkor nincs szükség a Google Groupsra sem);

-          képes vagyok a dolgot egyedül intézni (sőt azt gondolom, hogy a fotók készítését és feltöltését akár a hallgatókra is rábízhatom), de ha bármi probléma lenne, van olyan informatikus, akinek számíthatok a segítségére (műszaki értelemben, nem módszertani tekintetben, természetesen).

A távmunkás témájú oldalakon mindig, mindenki távmunka-ajánlatokat keres és kér számon. Ne okoskodj' itten nekem, te blogger, hanem mutassad megfele, hol osztják azt a távmunkát, de ízibe. Ja, hogy te nem vagy munkaközvetítő? Minek él az ilyen, fogná be inkább a száját, nem átallja becsapni itt a jónépet a beste...

Jelentem boldogan, állásajánlatot kaptam továbbításra, amit ezennel prezentálok a tisztelt nagyérdeműnek.*

*A munkaadó, a hirdető nem én vagyok, a céggel semmiféle kapcsolatom nincs. A hirdetést netes ismerőstől kaptam, a tartalmáért felelősséget nem vállalok. Ám ha valaki ebben találja meg álmai munkáját, örömmel veszem, ha közli velem is. A jelentkezés előtt mindenkinek ajánlott elolvasni, mire érdemes figyelni.

Sziasztok!

Több éve dolgozom külföldi ügyfeleknek független szoftver konzulensként, ami gyakorlatilag 100% távmunkában végzett szoftverfejlesztést jelent. Legnagyobb ügyfelem megbízott egy magyar Python fejlesztő felkutatásával.

Kérlek ha jelentkezni kívántok az alábbi pozícióra, vagy tudtok alkalmas jelöltet, akkor mielőbb jelezzétek a
python@cx.hu
e-mail címen. A jelentkezőknek egy 1-2 óra alatt elvégezhető tesztfeladatot küldök. Mindenkinek válaszolok.

Amit nyújtani tudunk:

- 100% otthonról végezhető munka, minden kommunikáció e-mail és SkyPE útján történik
- Versenyképes fizetés (részletek később, ha megfeleltél a teszten)
- Szabad időbeosztás, de a munkatempót és a minőséget tartani kell
- Kiváló fejlesztőkörnyezet (Wing IDE, a cég fizet egy licenszet ha beválsz)
- Érdekes munka majdnem 100% Python-ban, tanulási lehetőség
- Intenzív angol nyelvgyakorlás a munka során, mivel a kommunikáció nyelve az angol
- Ha beválsz, akkor ez hosszú távú lehetőségnek ígérkezik és később jó referencia lehet

Elvárásaink:

- Ami a legfontosabb: Képesség, szándék és kitartás az önálló munkavégzésre. Problémák önálló leküzdése a lehető legkevesebb segítséggel, triviális kérdések feltétele nélkül.
- Angol nyelv kommunikációképes ismerete írásban és ha lehet valamennyire szóban is. Jelenleg elsősorban az írott angol fontos.
- Python programozási nyelv alapos ismerete, ha lehet minél több gyakorlattal.

- Python standard library megfelelő szintű ismerete. Pl.: Ami az itertools alatt elérhető, azt ne akarja nulláról megírni az új munkatárs. Természetesen nem használunk minden modult és nem kell fejből fújni az egészet.
- HTML, CSS és JavaScript ismerete. Nem kell, hogy designer vagy JavaScript guru legyél, de alapvető dolgokat meg kell tudnod oldani. Az esztétikai érzék azért nem árt.
- Előny valamilyen JavaScript library/framework (Qooxdoo, YUI, jQuery) ismerete, de nem követelmény.
- Előnyt jelent a többszálas TCP/IP szerverek programozásáról szerzett tapasztalat és úgy általában véve a megbízható többszálú programok készítésére való képesség (szinkronizációs primitívek, Queue, stb.).
- Genshi XML template nyelv ismerete. Ez megtanulható később is, mivel Python után kis XML tudással már egyáltalán nem bonyolult.
- Reguláris kifejezések ismerete, Kodos használata.

Bízom benne, hogy sikerült felkelteni az érdeklődéseteket. ;-)

Köszönettel,

Ferenczi Viktor
python@cx.hu

Ezt mondta az egyszeri iparos is, akinek az volt kiírva a táblájára: olcsón, gyorsan, jó minőségben. Ezt mind? - kérdi a reménybeli megrendelő. Hááááát, kettőt lehet választani...

Amikor szabadúszóként szembesül az ember lánya azzal a jelenséggel, hogy minden tegnapelőttre kellene, iggggazán profin, de persze sajnos a büdzsé az korlátozott méretű (hehehe, ilyen eufemisztikusan sok mindenről lehetne nyilatkozni), akkor is kettőt választhatok - én, nem a megrendelő. Az ár az ugye fix, a határidő is, tehát vagy a minőség borul, vagy a vörklájfbelensz. A legszebb, amikor mind a kettő...akkor jönnek létre olyan anyagok, amit nem hívok referenciának, és olyan húzások otthon, hogy a fal adja a másikat.

Ráadásul, nehogy valami anya jól érezze már magát a bőrében, egy újabb gyöngyszem: a kiskamasz tartalmatlanul tölti az idejét, ha egész délután egyedül van - na persze, a szülők látástól-mikulásig dolgoznak. De bezzeg vidéken, ahol sok a "háztartásbeli" anya, ott azért más. Jelentem, ezek ugyanazok az anyák, akik "beszűkültek", "ingyenélők", "inaktívak", másfelől meg, ha álláskeresésre kerül a sor, "megbízhatatlan munkaerők". Mellesleg ki az, aki dafke csakazértsem dolgozik, ha van hol, és még normális pénzt is kap érte? ÉS akinek közben van hová tenni a gyereket? (A bölcsődehelyzetbe most inkább ne is menjünk bele.)

Napi tíz órára bölcsődébe rakott gyerek, magányos kiskamasz, munkanélküliség, anyagi kiszolgáltatottság, lehet kettőt választani.

(Keresendő a terápiás írás címszónál)

Megtaláltam azt a szöveget, amire az előző bejegyzésben utalni próbáltam, és sajnálattal láttam, hogy nincs még jelen ezen a blogon. Jobb későn, mint soha :)

Egy. A tavaly felröppent, és a végleges változtatással megújult gyes-megkurtítási vita kapcsán számos olyan vélemény elhangzott, amely érvként hozta fel: a kisgyermekkel évekig otthon "kuksoló", "bezárt" anya óhatatlanul beszűkül - ez egy finomabb szinonimája a "pelenkaszagúan elhülyül" szószerkezetnek. Nem tudom, menedzselt-e valaki itt több gyermeket, plusz a közösségi logisztikájukat, valamint a teljes családi működést évekig, akár főállású "inaktívként" (grrrr, de mérges vagyok erre a statisztikai megjelölésre). De aki igen, annak erről biztosan árnyaltabb a véleménye (nekem spec. az).

Merthogy bezárva az ember akkor van, ha valaki kívülről rányomja az ajtót, és elfelejt saját kulcsot adni. A kismamának pedig azért általában van kulcsa. Igaz, ilyenkor sokkal inkább rajtam múlik, hogy kinyitom-e az ajtót, van-e kedvem beengedni valakit, vagy netalán felszerelkezni a kölökkel, és menni valahová (és ha igen, hová). Ez macerás, de ha van hozzá energiám, van rá igényem, akkor menni fog. DE nagyon fontos: ilyenkor kézbe kell venni az irányítást, mert a barátok-rokonok-munkahelyek vagy azt hiszik, hogy minden úgy megy, mint korábban, vagy azt, hogy a kismamát nem szabad zavarni. Ha ez nekem így nem jó, jelezni kell, nincs mese: meg kell mondani, mit és hogy szeretnék, most mire vagyok kapható, és mire nem. Mondom ezt a rengeteg okosságot úgy, hogy masszív szülés utáni depresszióval küzdöttem mind a kétszer, és volt olyan barátom, aki a gyermekszülés tényére eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Szóval beszűkülni az fog, akinek ez nincs ellenére - az viszont ezt gyerek nélkül is kényelmesen megteheti (sőt általában meg is teszi). Viszont hogy ezt kismamai sapkában egyfolytában bizonygatni kell, öreg hiba, öreg sztereotipizálási hiba.

Kettő. A távmunkavégzés körül folyamatosan potyognak a munkavállalót az elszigetelődéstől féltő, vagy munkavállalóként azt félő vélekedések (képzavar). Kb. olyan formában, hogy "jaaaaj, de egész nap otthon ülve nem fogok senkivel találkozni, csak verem a gépet, lemaradok mindenről...". Vagy "óóóó, de az a munkatársunk majd úgy érzi, mindenből kimarad, mert nincs itt a pezsgő irodai életben, se egy közös ebéd, se egy munka utáni sörözés, semmi céges program..."

Álljunk csak meg egy szóra! Miért nincs? Miért ne lehetne munka után együtt sörözni? Elvégre a söröző általában nem az irodában van... az meg olyan mindegy, hogy otthonra, vagy a másik épületbe/emeletre csörgetek oda neki, hogy "dobjunk már be egy pofa sört". Az ebéd már neccesebb (irodai étkezde, messzi otthon), de valljuk be: egy irodában dolgozók között sem mindig jön össze. Nincs céges program? Hogyhogy? A távmunkás nem kap meghívót? Nem osztják be tréningre? Nem jöhet el a karácsonyi partira? Miért nem? Ilyet csak az mond, akinek gőze sincs arról, hogyan működik a munkatárs, illetve a munkahely "kihelyezése". Mert hát azért a távmunkás is ugyanúgy a céghez tartozik, mint a telephelyen dolgozó, nem? Jól néznénk ki, ha mondjuk a területi képviselők (jellegzetes mobil távmunka) nem számítanának munkatársnak...

A másik félelem, miszerint senkihez nem szólhatok egész nap, és a végén elfelejtek beszélni, egy kicsit hasonlít a gyes-beszűkülés réméhez: sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja.
Először is: csak nagyon-nagyon kevés távmunkában végezhető tevékenység van, ami nem kívánja meg a rendszeres és folyamatos kapcsolattartást (nekem momentán mindössze egy hosszú könyv fordítása jut eszembe példaként, de mivel ilyet még nem csináltam, lehet, hogy ez is tévedés). Innentől pedig miről is beszélünk? Otthon dolgozom (mondjuk), időről időre e-mailezek, telefonálok, van Skype, MSN és egyéb nyalánkságok. Nem is szólva arról, hogy általában azért időnként csak be is kell menni a céghez egy-egy személyes megbeszélésre, egyeztetésre stb. Ha pedig távmunkaházba járok be mindennap, huszonegy másik szerencséssel egyetemben, vagy éppen mobil távmunkás vagyok, akinek az a dolga, hogy mászkáljon, meg emberekkel beszéljen, végképp értelmét veszti a kérdés.

Ha pedig gyerekem van, akkor mind karácsonyipartizni, mind sörözni, sőt még dolgozni is csak úgy tudok, ha vigyáz rá valaki. Akkor meg nem mindegy, hogy oly távol vagy mégis közel? Így is, úgy is lőttek az elszigetelődésnek. Sőt a beszűkülésnek is :)

A blog egyik bejegyzésében írtam arról a (tév)hitről, amely szerint a távmunka elterjedésével vége a szervezeti közösségi életnek. Nos, kissé megbillentem, amikor kiderült, hogy ezt nemcsak a megkövült magyar munkaerőpiac gondolhatja így...

A karikatúrákban nem meglepő, hogy a jelenség lehetséges negatívumait emelik ki és túlozzák el. Amellett, hogy az ember jókat rötyög, ezt mindig érdemes szem előtt tartani. A karikatúrának az a lényege, hogy figyelmet ébresszen, hogy túlozzon, hogy torzítson. Nem az, hogy megoldást mutasson. Az a mi dolgunk :)

További remek távmunkás karikatúrák itt :)

Hogy jön ez ide, meg pláne a válsághoz? Ahogy pszichológus barátnőm mondja: innen szép a győzelem :)

Ha az ember lánya nőként nő fel az ezredfordulón vagy utána, inkább előbb, mint utóbb kénytelen szembesülni azzal, hogy mindig ki kell néznie valahogy (ez azt jelenti, hogy nem rosszul). Ez pedig pénzbe kerül. Ma már egyre kevésbé igaz az is, hogy egy férfi egész felnőttkorában elvan egy öltönnyel, de azért még mindig elég határozott a különbség. A magam részéről nem vagyok egy agyonimázsolt figura, félve vallom be: szeretek kényelmesen öltözni, és tökéletesen immunis vagyok a márkanevekre. Most, amikor nekiálltam a szezonális szekrénypakolásnak (téli cuccok elcsomagolása, szelektálása, nyári holmik előszedése, szelektálása), rádöbbentem, hogy a jelenlegi ruhatáram kb. 80%-át tavaly május óta szereztem be. Pontosan azóta, amióta nem vagyok távmunkás.

Mert ugye a munkahely egy iroda, méghozzá forgalmas hely, ahol gyakran megfordulnak VIP-vendégek a közelben. Imázsromboló, ha ott teperek előttük a folyosón a made in Turkesztán feltűrt farosban, meg a hozzá illő klumpában. No jó, a kosztüm nem kötelező (hálistennek, meg is bolondulnék), de a megfelelő számú szövetgatya azért elkel, hozzájuk pedig csinosabb pólók, blézerek, blúzok, mellények olyan mennyiségben, hogy tudjam variálni őket. Mindezek pedig nem is lehetnek láthatóan használtak, sőt az az ideális, ha ropogósan újnak néznek ki. És akkor még a kiegészítőkről nem is beszéltem. A cipő nálam külön probléma, tehát nem tipikus. Merenghetnék még hosszan az alsóneműkről is - l. minden felsőhöz kell hogy legyen illő színű melltartó, igényes nő nem hord ettől elütő bugyit sem, optimista becsléssel máris legalább fél tucat "dolgozós" szettnél járunk, úgy, hogy nem vagyok kurtizán -, de nem akarom túl sokáig rejtegetni a lényeget.

A lényeg pedig: távmunkásnak - főleg otthoni távmunkásnak - lenni ebből a szempontból is kimondott spórolás. És nem, ettől nem lesz az ember se igénytelen, zsíroshajú zombi, se elhízott bálna (ha megnézitek az általam egyébként nagyra becsült Radics Edit cikkét, érteni fogjátok, mire gondolok). Ugyanis itt lép be a képbe a mindig ki kell nézni valahogy elve. Ha az ember amúgy is ebben működik, akkor vannak/lesznek csinos otthoni göncei - amiket egyébként is beszerezne, mert akárhol, akármit is csinálok, előbb-utóbb mindig hazamegyek és átöltözöm. Távmunkánál viszont eleve az otthoniba öltözöm. És mivel azt nem piszkolom tömegközlekedésben, utcán, és egyéb dolgokkal, amiket most nem emlegetnék, ritkábban kell mosni (pl. nadrágot, pulóvert). Az sem játszik, hogy lecsöpögtetem főzés közben, mert ha dolgozom, akkor nem fogok főzni. Maximum leeszem, de nem jobban, mint a trendi dolgozós cuccokat. Viszont az itthoni holmik ára a töredéke a dolgozósoknak, és nem is kell belőlük annyi variáció. Cipő meg pláne semmi (én személy szerint meztélláb nyomom, de papucsból is maximum csak egy kell évente). Persze, jó, ha kéznél van szükség esetére egy-két mutatósabb darab is, ha tárgyalni kell, itt-ott meg kell jelenni, de ez messze van a mindennapos készenléttől.

Azaz: ha otthon dolgozom, nincs szükségem annyi ruhára. Kevesebb ruha kevesebb pénzbe kerül. Színtiszta válságmenedzsment.

Mondom ezt mind azoknak, akik távmunkás állást keresnek, mind pedig azoknak, akik távmunkásként vesznek részt projektekben. Saját tapasztalatom inkább ez utóbbiról van, nem is ok nélkül. Távmunkásnak lenni ugyanis - vigyázat, ismétlem magamat! - bizalmi helyzetet feltételez. Aki nem a cég telephelyén szeretne dolgozni, hanem mondjuk otthon, az számítson rá, hogy nem azonnal fog menni, legalábbis alkalmazottként nem. Előbb bizonyítania kell, valahogy úgy, mint egy előléptetésnél. Az mehet ki a cég irodájából, és teheti ki magát nagyobb, munkamorált, lojalitást és adatvédelmet érintő kísértéseknek (hiszen nincs szem előtt, a kisördög pedig csak nagyon kevesekből hiányzik), aki már bebizonyította: korrekt, megbízható, óvatos munkatárs. Magyarul: feltehetően bizonyos időt le kell húzni egy cégnél ahhoz, hogy ott távmunkássá válhassunk.

Természetesen vannak olyan munkaajánlatok, amelyek kimondottan távmunkára készültek - ezek azonban túlnyomórészt projektmunkák, az esetleges további megbízások reményével.

Aztán vannak azok a cégek, akik átveréseket kínálnak, szépen becsomagolva. Egy kis fifikával azért fel lehet őket ismerni. Gyakorlat: ha beütjük a Google-be a távmunka keresőszót, simán szűrhető, melyik találat takar gagyit, mást, becsapást.

Valószínűleg madárnak néznek, ha

- a találat kulcsszólista része (ezzel dolgoznak az állásközvetítő site-ok): ilyenkor többnyire szó sincs távmunkáról, a kifejezés csak csalogatásra való;
- a honlapra rákattintva semmi nem olvasható a munka jellegéről, hanem valamilyen ködös problémát találok, amelyre a tulajdonos cége/hálózata, ó mily érdekes, épp tudja a megoldást. Nem kell mondanom, milyen oldalak élnek ezzel a módszerrel;
- különösen gyanús, ha a probléma éppen az én pénztelenségem, illetve agyonhajszolt életmódom, amit heti pár óra munkával íziben orvosolhatok, ha letöltöm/regisztrálok/befizetem. Csak ma éjfélig, már csak három hely van. Munkáról egy szó sincs.

Ez azonban még semmi. Hiszen pillanatok alatt rájövök, hogy senki nem akar munkát adni, a többi meg magánügy (én gyakran regisztrálok, letöltöm, mindig lehet mit tanulni, ha mást nem, azt, hogyan ne csináljam a dolgomat. No befizetni azért nemigen szoktam emiatt). Az igazi duplafenekű kofferek akkor kerülnek be a képbe, amikor munkát, sőt távmunkát akarnak adni. Először is ott, hogy kinek/minek dolgozom.

A neten aránylag könnyű tetten érni a fantomcégeket. Pik-Pok, kedves marketing-blogger barátném a Marketing Izéken úgy mondja: az internet azért jó, mert kis keresgéléssel mindenkiről mindent meg lehet tudni. Ez persze sarkítás, de közel jár az igazsághoz.

Ha egy cég honlapján nincs komplett impresszum, cégadatok, kontakt személy rendes (telefonos és e-mailes) elérhetőséggel, horribile dictu ügyfélszolgálati idő, akkor kezdhetek gyanakodni. Ha ehhez még maga a honlap is ingyenes tárhelyen van, illetve a megadott kontakt ingyenes e-mailcím, akkor az már több, mint gyanakvás.
Ha megvan legalább a vállalkozás/szervezet neve, akkor érdemes utánanézni vagy az e-cégjegyzékben, vagy, ha nonprofit szervezetről van szó, akkor a birosag.hu nonprofit jegyzékében. Ha egyikben sem találom, lehet menekülni. Amennyiben már becsaptak, és utólag járom végig a keresgélést, még megnézhetem, kié az inkriminált domain. Ha nincs cég/szervezet/vállalkozás a dolog mögött, többnyire öngyilkosság szóbaállni velük.

Amennyiben találtam céginformációt valahol - legjobb jel, ha mégis a honlapon, akinek vaj van a fején, ritkán meri nyilvánosan lobogtatni a cégét - , lehet továbbmenni a kereséssel, és kulcsszóként beírni a cégnevet. Valószínűleg kell némi idő, amíg használható eredményhez jutok, vagy mert kevés az infó, vagy mert túl sok, de megéri. Mindenesetre minden forrást kritikával kell kezelni, és semmiképpen nem szabad egy oldalról jövő ismeretek alapján dönteni. Tehát a neten talált infók forrását is ellenőrizni kell. Cégek esetében legjobb adatbányász az adóhivatal, legalább ők is jók valamire.

Végre találtam egy olyan céget, amelyiknek van rendes honlapja, rajta korrekt adatok, a cégjegyzék is azt mondja, okésak, sőt az adóhivatal sem tud róluk semmi csúnyát, sőt még távmunkást is keresnek, nos, innentől tekinthető az ajánlat legalább félig komolynak.

Ős-bejegyzés következik: még a régi blogomról szedem át, de LT ráébresztett, hogy messze nem aktualitását vesztett témáról van szó - azaz még bőven szavatosságon belül van az a konzerv :)

Csaknem fél éve volt egy vitám Vidi Ritával a tavmunkajog.blog.hu -n arról, hogy a vállalkozásban, szabadúszásban, megbízással stb. végzett munka is minősülhet-e távmunkának. Rita egyik fő érve munkáltatói szemszögből az volt, hogy a távmunka esetében különösen kiszolgáltatott munkavállaló védettebb, ha alkalmazásban áll. Én azt gondolom, védekezni elsősorban a csalás, szélhámosság, becsapás ellen kell, erre pedig a mai magyar rögvalóságban az alkalmazotti státusz önmagában nem elég. Ahhoz, hogy ne verjenek át, képben kell lenni. Tájékozódni kell, és tudni, hogy ezt hogyan lehet.

Mivel nagyon élveztem a múltkori "tíz tipp"-formát, megkísérlem felelveníteni most is, talán egy kicsit komolyabban. Mivel a téma bőven megér egy misét, valószínűleg több bejegyzésen keresztül fog húzódni a taglalása.

Tehát az én verzióm ezúttal hét pontban arról, hogyan védekezz átverések ellen:

1. Tudd, mit akarsz!

2. Informálódj a cégről!

3. Ismerd a jogaidat!

4. Légy tisztában vele, mit várhatsz és mit nem!

5. Mindenben állapodj meg!

6. Mindent vettess papírra!

7. Ne dolgozz ingyen!



1. Tudd, mit akarsz!

Egyfelől azt, mi távmunka, és mi nem. A távmunka döntően szellemi munkát takar, amely vagy amelynek végeredménye informatikai eszközök segítségével jut el a munkáltatóhoz. Például tipikus távmunka a programozás, a fordítás, az adatrögzítés, szerkesztés, írás, adatbázis-feltöltés, sőt az online marketing is végezhető így, de nem távmunka a borítékolás, fülbevaló-összeszerelés, hálózatos értékesítés (még akkor sem, ha értékesítési honlapon keresztül történik, hiszen fizikai termékek utaznak).

Ha már tudod, hogy a passzívjövedelmes honlap (otthon dolgozol ugyan, de nincs munkáltató/megbízó, nincs telephely, amitől távol légy) és az mlm-hálózatépítés nem távmunka, akkor nézz utána, mi az, ami a maradékból neked megfelel. Vagy a másik oldalról: vedd számba, mi mindenhez értesz, aztán nézz egy listát, mit lehet ebből távmunkásítani (pl. a Távmunka tanácsadó c. könyvben találsz ilyet).

Amikor megvan a "tartalom" (mit fogsz távmunkában végezni), jöhet a "forma", szó szerint. Kiegészítésképpen vagy főállásban? Jelenlegi munkahelyeden vagy másutt? Egy vagy több helyen? Alkalmazottként vagy külsősként? Külsősként milyen feltételekkel? Egyáltalán, mennyi pénzt akarsz keresni, mennyi munkával?

Érdemes tartalomra és formára is több változatot kidolgozni, mert nem biztos, hogy az egyetlen, az ideális azonnal keresletre talál. Több ötletet is lehet futtatni párhuzamosan (én pl. egyszerre keresek fordítóként, kutatóként, íróként munkákat), vagy egyszerre csak egyet, de mindegyik kipróbálására csak egy adott időt adni (egy ismerősöm a vállalkozásában kb. fél évet ad egy-egy új ötletnek).

Ha ilyen megfontoltan indulsz, kisebb az esélye, hogy bedőlsz az első "csodaajánlatnak", vagy kétségbeesésedben beleugrasz egy elsőre is rossznak tűnő lehetőségbe.

Az előző posztra szerencsésen érkezett egy informatív komment, amelyre muszáj reagálnom, mert egyfelől nagyon igaza van, másfelől tudni kell, hogy miért van igaza :) Ezt a bejegyzést tehát kiemelten Long Tailnek ajánlom - ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne hasznos mindenkinek, akit illet :)

Long Tail ugyanis rámutatott arra, micsoda mix van itten a távmunka körül: mást mond a törvény, mást a közvélekedés (és annak különféle szeletei), és ehhez képest is mást a magukat távmunkaadóként hirdető... hm, egyelőre nevezzük őket cégeknek.

Először is a definíció - nemcsak a távmunkáé, hanem a távmunkát keresőé és adóé is.

Aki kiegészítő tevékenységet keres, az nem ugyanaz, mint aki távmunkát. Ugyanis kiegészítő az, ami nem főállás. Hanem mondjuk gyes melletti munka, főállás melletti vállalkozósdi vagy tanulás mellett a diákmunka. Ezt lehet helyileg bárhol végezni. Aki a megbízója telephelyétől távol dolgozik, szellemi munkát végez, IKT eszközök segítségével, illetve úgy is továbbítja, az a távmunkás.

Részidős távmunkaként én arra gondoltam - reméltem, hogy ez világos volt - hogy a munka egy részét végzem távolról (IKT satöbbi), más részét pedig ott helyben. Ennek szabályozása inkább az alkalmazotti viszonyban bír jelentőséggel.

A magyar törvényi szabályozás jelenleg csak a munkaviszonyon belül definiálja és kezeli (már amennyire) a távmunkát, tehát a vállalkozásban végzett távmunka kívül esik a látókörén. Ez már önmagában sem jó, de még kevésbé az, hogy ennek függvényében az erre vonatkozó felmérésekben sincs jelen ez a távmunkaforma, tehát nem látjuk, valójában mekkora is a - mondjuk úgy - látens távmunka.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a távmunka, főleg ha alkalmazotti munkaviszonyról van szó, bizalmi munkakör. Jellemzően nem az utcáról beesve kaphat az ember távolról végezhető munkát, mivel nincs szem előtt, és nehezebb ellenőrizni, hogy rendesen végzi-e a dolgát. Ha nem végzi, akkor pedig könnyen eltűnhet, mint szürke a ködben. Van egy nem is nagyon régi sztorim erről. A szerződtetett programozó egyszercsak nem töltötte fel a cuccot a cégnek, amely megbízta. Emellett nem jelentkezett be Skype-ra többé, nem vette fel a telefonját, és egyáltalán, nem lehetett rajtaütni - annál is kevésbé, mivel 300 km távolságban művelte ezt. (Pedig milyen jókat mondott róla, aki ajánlotta :) ) Ilyeneket látnak a távmunkától rettegő cégvezetők és HR-esek egy nehéz vacsora után álmukban.

Pedig a munkaszervezési értelemben vett távmunkának éppen az alvállalkozói-partnervállalkozói-megbízó-megbízotti viszonyban van nagyobb tere, mert hát a megbízó azért nem jellemzően bocsát saját irodát a megbízottak rendelkezésére (bár nyilván ilyen is van). Marad tehát a saját, illetve saját céges hely és felszerelés. Ez egy működő rendszer, amelyben megvan a helye és a technikai (ritkábban a szervezési) feltételei a távolról végzett munkának. De ezzel együtt sem fognak távmunka-szerződést kötni, mert általában nem szabályozzák ilyen mélységben az egymással való kapcsolatukat. Magyarul bánja is a megbízó, hol és hogyan csinálja a megbízott a munkát, csak meglegyen. Ha életrevaló, és nem nyomja el a piac, akkor a munkadíjába beleszámítja a holmijai amortizációs meg a saját munkavédelmi költségének megfelelő hányadát, de ezzel a megbízónak nincs dolga. Ez megint csak nem baj önmagában, ha működik. Mindkét fél legyen észnél, hogy a másik ne vágja át.

Na EZ az, amit viszont meg kell tanulnia annak, aki az alkalmazotti léthez van szokva, és most egyszercsak - például a válság miatt, vagy annak ürügyén - "kiszervezik" vagy más módon lesz belőle kényszervállalkozó. Innentől kezdve ugyanis a korábbi munkáltatója egy csomó mindenért nem felelős sem jogilag, sem anyagilag, tehát az illetőnek magának kell gondoskodnia a dolgairól. Ez ellenben nem távmunka kérdése, hanem valami olyasmié, amit a tudatos fogyasztó mintájára tudatos vagy önérvényesítő munkavállalónak neveznék. Lásd majd a következő bejegyzést, azt hiszem, most jött el az ideje :)

(Egyben utólagosan boldog karácsonyt kívánok minden csendes olvasónak - és a hangosaknak is persze, csak ők kevesebben vannak ;) )

Az egyik előző bejegyzésben a távmunkás munkakörökön merengtem. Most visszatérek egy közeli témára: vajon milyen állatfaj a részidős távmunka - ami egyébként, deklaráltan, rejtetten vagy öntudatlanul, de a leggyakoribb szelete a távmunkaszervezésnek.

A dolog úgy néz ki, hogy a dolgozó a munkaideje egy részét bent a cégnél, más részét pedig az irodán kívüli munkával tölti. Ez eddig még nem nagy etvasz, hiszen "mindenki csinálja". Azért jó, mert nyugisabb feladatok idején el lehet vonulni az irodai kavarból, és mégsem veszítjük el a kapcsolatot a nagyra értékelt munkahelyi teammel, valamint nem maradunk le a kihagyhatatlan közösségi eseményekről sem (első helyen említve a közös ebédet, a munkaidő utáni, legendás csapatépítő sörözésekkel egyetemben).

A pláne benne igazán az, hogy a munkavállaló és a munkáltatója ebben meg is egyeznek, és írásba foglalják a részleteket. Milyen dolgokat kellene tisztázni ilyenkor a szerződésben?

1. Azt az időarányt, amelyet a munkavállaló nem az irodában teljesít. Mondjuk hetente 8 vagy havonta 36 órát (vagy ennél többet, illetve kevesebbet - bár azt már nem nagyon érdemes).

2. Ennek az időnek az eloszlását, már amennyire annak egyenletesnek kell lennie. Ez azért célszerű, hogy megfelelő legyen az ütemezés, és nem forduljon elő, hogy összetorlódik vagy elmarad a távmunkás időszak. Adott munkakörnél meg lehet határozni készenléti időt is, amikor muszáj rendelkezésre állni - és olyan időt is, ami szabadon beosztható, tehát amikor a munkavállaló bagolykodhat kedvére, ha az megfelel neki. No és persze érdemes egy olyan kitételt is megfogalmazni, hogy indokolt esetben hogyan (és milyen arányban) lehet ettől eltérni. Azon persze mindhalálig, és rosszabb esetben a munkaügyi bíróságig is lehet vitatkozni, mi minősül indokolt esetnek.

3. Azokat a feladatokat, amelyeket a cégtől távol lehet / kell elvégezni (és amelyek természetesen amúgy is benne vannak az illető munkaköri leírásában, szerződésében). Ebben kimondatlanul benne van az is, hogy mi az, amit viszont okvetlenül a cégnél kell elvégezni. Pl. meghatározható, hogy értekezletek idején személyesen jelen kell lenni, vagy hogy naponta jelentkezni kell az aznapi adatokkal mentésre.

4. Az atipikus munkavégzés fizikai helyét. Lehet ez otthon, vagy menet közben, vagy távmunkaházban, esetleg közösségi internet-hozzáférési ponton. Ez utóbbinál a munkavállalóval nagyon kiszúrnak, mert ugye mindenki látott már teleházat, könyvtári netszobát és társait. Nem könnyű ott dolgozni, éjjel pedig (ami jellegzetes távmunkás-időszak) értelemszerűen nem is nagyon lehet.

5. A távmunkázáshoz szükséges eszközök ("vasak" :) ) biztosításának körülményeit. Azaz ki ad a dolgozónak gépet, netet, programokat. Hogyan kell velük bánnia, mi lesz, ha elromlanak, amortizálódnak, avulnak, ki cseréli, javítja, selejtezi őket. Ez eddig evidens. Arra kevesebben szoktak gondolni, hogy ki ad neki íróasztalt, polcokat, kislámpát, mosdót, ruhafogast, helyiséget mindehhez, pedig ez is hozzátartozik a korrekt munkáltatáshoz. Ha otthoni munkavégzésről van szó, akkor bonyolódik a helyzet, hiszen az ember a saját berendezésével dolgozik, de a munkahelye érdekében amortizálja azt. Azaz felmerül a kompenzáció kérdése.

6. Ami még nagyon fontos: az önkéntesség rögzítése. A törvény szerint ugyanis a távmunkavégzés csak és kizárólag önkéntes lehet, senkit sem lehet beleegyezése nélkül távmunkára fogni (ugyanúgy egyébként, mint más atipikus munkavégzési formára sem).

7. Az egészet persze integrálni kellene a hagyományos munkaszerződésünkbe, aminek keretében a cégnél dolgozunk - csak éppen egy részét távmunkában végezzük.

Amúgy, ha jól értem a jogszabályt, aki nem kizárólag a cég telephelyén dolgozik, azaz munkát visz haza este, vagy hétvégén munkaügyben telefonál, vagy akár kiküldetésbe megy, mind-mind távmunkás abban az időszakban.

...és nagyon ideje lenne már iderángatnom egy távmunkában járatos jogászt egy interjú erejéig :)

Örömmel közölhetem, hogy más témában olvasható vagyok a Recept Izék blogon is, mert PikPok, munkaerőhiánnyal küzdvén :) , meghívott a szerzői közé. Ott tárom a nagyközönség elé elképesztően fapados ételkölteményeimet, családom körében sikert elért találmányaimat, valamint rémületes hibaelhárító trükkjeimet. Mivel a főzés egyértelműen nem távmunka, ezt az oldalt ettől megkímélem.

...és már megint túl sok minden jutott eszembe ezt a grafikont látva:

A Deloitte új felmérése szerint ugyanis nagyjából így néz ki a távmunka munkaköri területek szerinti megoszlása az itt települő, elég bátor cégeknél, akik egyáltalán

a, tudnak róla, hogy van távmunka is,

b, nem restek utánanézni, hogy ez miért jó,

c, arra vetemednek, hogy még be is vezetik.

Külön megérne persze egy misét az is, hogy vajh milyen profilú, tulajdonú és létszámú cégek ezek, erről azonban nem regél külön az elemzés (bár szívesen elcsemegézgetnék rajta). De épp elég érdekes az is, hová suvasztják be a távmunkát a cég működésébe. Magasan a legtöbb távmunkás a vállalatoknál ugye ügynök vagy értékesítő. Feltaláltuk legott a spanyolviaszkot, mivel ezeknek az embereknek úgyis mászkálniuk kell, tehát az esetek többségében fizikai képtelenség, hogy folyton bent legyenek az irodában. Csak amit eddig is pont így csináltunk, azt most távmunkának hívjuk (na jó, esetleg ezentúl nem kell a nap elején és végén leblokkolni a cégnél, és kapnak mobilhálót meg mobilgépet is). A következő kategória, még mindig elég magas arányban, a vezető. Hja, mert ugye vannak, akik egyenlőbbek. Ehhez sem kell távmunkát bevezetni, egy bizonyos szervezeti vagy autokráciaszint fölött a főnök úgyis csak akkor megy be, amikor akar (vagy ha nagyon muszáj).

Ezután jön némileg lemaradva két hasonló kategória, az informatikai és - jóval alacsonyabb létszámmal - a mérnöki munkák. Nyilván mert ezek végzői biztosan olyan izé figurák, akik elbogarásznak otthon, és úgysem szólnak senkihez egész nap, még ha bent vannak, akkor sem. Az informatikus még esetleg hasonlíthat az ügynökhöz, ha supportot nyújt, mert akkor netán neki is rohangásznia kell. L. spanyolviasz. (Hozzá kell tennem, "informatikus" munkakör manapság jószerivel nem is létezik - annyira specializált már ez a terület, hogy a kategórián belül is bőven lenne mit keresgélni.)

Sztereotípia, sztereotípia. A többi munkakör elhanyagolható arányú. Az én csőrömet - személyes okokból - különösen böki a K&F és újságírói munkakör (egyáltalán, hogy került egy kategóriába a kettő?) igen alacsony helyezése. Jó, jó, némely kutatáshoz labor kell meg ilyenek, de a többi? Miért nem lehet távolról (pláne ha külföldön kutatok vagy tudósítok valahonnan)?

Adatgrögzítés, adatfeldolgozás meg nincs is a listában, pedig ez az egyik klasszikus távmunkakör, de persze adatvédelem meg pittyputty. Mintha bizony Gizike nem vinné ki az adatokat a fejében, ha úgy tartja kedve. (Meg aztán Sanyi az infóról már úgyis eladta pár adatbázis-építőnek, nem mindegy?)

Sanda gyanúm egyébként, hogy a listában nincsenek benne az alvállalkozók, hiszen az törvény szerint nem távmunka. Ez egyben kérdés is az illetékesekhez, ha idetévednének: benne van-e, és ha nincs, az miben módosítana az arányokon? Lennének tippjeim...

Ha ezt a gumicsontot kellőképpen cafatokra rágtuk, dobom a következőt, a részidejű távmunkát.

Kedves netbarátném, Ladyuser választott ki arra a nemes (és mellesleg igen kínosnak ígérkező) feladatra, hogy áruljam el a tisztelt nagyvilágnak hét pecsétes titkomat.

Ez eleve igen faramuci kérdés, mert egyfelől a blog szubjektív műfaja gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy olyan típusú titkokat mondjak, hogy "nem kedvelem a szpemmereket", hiszen ezzel aztán rettentő személyessé tettem a bejegyzést. Másfelől azonban mégiscsak nyilvánosságra szánt infók ezek, tehát kényesen ügyelnem kell(ene) a magamról szóló dolgok intimitási fokára. Azaz a hálószobatitkaimat sem itt fogom szellőztetni.

Mi marad? Gyerekkoromban túrtam az orromat? Érdekel ez valakit? Még engem sem túlzottan...

A titkok egyébként is kétélű dolgok. Vannak ugye az izgalmas titkok, mint Clark Kenté, meg a Hihetetlen családé (nagyon sajnáltam a kis csókát, aki nem futkoshat szabadon, mert túl gyors). Aztán vannak a szégyellnivaló titkok, orrturkálás, fogcsikorgatás, perverz szexuális szokások, bizonyos félelmek (milyen ciki már, hogy a rettenthetetlen Indy Jones valójában retteg a kígyóktól), és végül vannak az ijesztő titkok. Nekem az egyik legrémisztőbb A holtsáv politikusa, akiről mindenki csak annyit tud, hogy valami nem stimmel vele.

Lehet eldönteni, hogy az én, végül szalonképesnek tartott titkaim hová tartoznak.

1. Lámpalázam van nyilvános szereplések alkalmával.

Ez van - nem mondom, hogy nem boldogulok, de kilenc év oktatási gyakorlat után is nyom a gyomrom, ahányszor ismeretlen csoport előtt kell állnom.

2. Utálok szilveszterkor bulizni.

Minden kötelezővé tett vigasságtól, jópofizástól és hasonlótól herótom van. A szilveszter pláne nem a szívem csücske, mert ilyenkor menő eszméletlenségig berúgni, és szerencsétlen lúzer az, aki nem tapostatja agyon magát valami tömeges heppeningen. A kedvenc bulim eddig egy babazsúr volt két három év alattival, akik este fél tízkor ott dőltek ki papírkalapostul a szőnyegen. Egy órával később melléjük dőlt néhány apa is, mi többiek pedig hajnalig beszélgettünk - aztán kora reggeli sétára indultunk a hóban. Idén is ilyet tervezünk, de immáron öt gyerkőccel (szaporodunk szépen).

3. Nem tudok almáspitét és bejglit sütni.

No cement. Mea maxima culpa. Kifolyik a töltelék és szétreped a cucc.

4. IMÁDOM a nyers kenyértésztát.

Ahogy a lisztes-tejes, meleg-sós illat felszáll belőle dagasztás közben, legszívesebben azonnal felzabálnám az egészet. Csak az tart vissza, hogy megsütve is van olyan finom, csak többet kell rá várni.

5. Szeretek egyedül lenni.

Egészen pontosan tökegyedül, szabadidőként elszöszölgetni-olvasgatni otthon, gyerekek és férj nélkül is akár. Majdnem négy éve volt utoljára ilyen ritka alkalom, már nagyon hiányzik.

6. Grafomán vagyok.

Vagy ez nem is titok? :) Mindenesetre megvalósulatlan álmom, hogy egyszer ifjúsági regényeket írjak, vagy megmondóember (megíróember) legyek egy rangos szakmai portálon. Nagyságrendekkel jobb vagyok írásban, mint szóban.

7. Mindent én tudok meg utoljára.

Minden titkot. Minden nem nyilvános infót. Minden pletykát. Minden intrikát. Annyira mafla vagyok, hogy porcelánboltba eresztett elefántként gyalogolok keresztül a hivatali fúrásokon, anélkül, hogy egyáltalán észrevenném, miben vagyok éppen benne. Belülről nem is olyan vicces.

No, tiszta a lelkiismeretem, meggyóntam mindent a világhálónak :) Hamarosan az is kiderül, kinek adom tovább, egyelőre nem tartok ott.

Update:

Végre kitaláltam, kinek adom tovább - csak egyvalakinek tudom, mivel egyszerűen nem olvasok-kommentelek mélységében annyi blogot, hogy kíváncsi legyek a titkaikra, vagy tudjak velük mit kezdeni (akikét meg igen, azoknál már volt a labda, vagy őket már ismerem annyira, hogy ne faggatózzak a titkaik után). Ő azonban maga a titkok asszonya, és igazán annyira őrzi őket, hogy szívesen vennék tőle néhányat :)

Ő tehát Vakmacska, közgazdasági megmondónő, a Poronty búvópatak-kommentátora, aki kínosan ügyel rá, hogy senki ne bolygassa az inkognitóját.

Eljutottam (végre) egy konferenciára is. És vala ez épp az AgriaMedia 2008 Egerben, ami történetesen oktatástechnológiai esemény, és ebben a minőségében mintha már a negyedik lenne. De nem ez a fontos. Hanem hogy a dolog OTT IS toporogni látszik.

A konferenciák ugye általában három dologra valók. Egy, hogy okosakat mondjunk a mi falrengető teljesítményünkről (ez most nálam kimaradt). Kettő, hogy meghallgassuk mások okosságait, és tetszés szerint lelkesedjünk, irigykedjünk vagy piszkálódjunk (természetesen ezeket lehet egyszerre is). Három, és nekem ez a legrokonszenvesebb rész, hogy ismerkedjünk és eszmét cseréljünk. Akár kérdésekkel előadások alatt, közben, után, akár a kísérő programok alatti kötetlen beszélgetések során. Nekem sikerült az idén néhány egészen remek ismeretséget találnom, továbbá láttam néhány igazán egzotikus figurát is (lévén nemzetközi a konferencia, többek között maláj és egyiptomi résztvevőkkel, akiket könnyű volt a külsejükről felismerni). Egyik ilyen új ismeretség szerint ebben az évben nem voltak különösebben új dolgok. Mellesleg én sem estem hanyatt az újdonságoktól, viszont csupa olyan probléma került elő, amelyek nálunk is aktuálisak. Mind a melóhelyen, mind az én kis privát életemben, de még a távmunkás töprengésekben is

Több előadáson elhangzott például, hogy a távoktatás presztízse itt nálunk a béka feneke alól kukucskál kifelé (szemben azzal, hogy pl. az Open University of Malaysián csak a tutorok száma több ezerre rúg). Másoknál szándékosnak látszó módon összemosódott a távoktatás és az e-learning fogalma. A nyitott oktatás pedig csak szakmai berkekben ismert (ezt nem mondták, csak láttam). Egy igazán hiteles és prominens személy pedig a beszélgetés során azt javasolta, hogy ha a képzéseinkről beszélek, még véletlenül se nevezzem távoktatásnak. E-learningnek, e-oktatásnak, elektronikus tananyagnak, odl-nek, bárminek, csak távoktatásnak ne.

Hogy mi köze ennek a távmunkához? Az analógia. Ez is táv, az is táv, ebben sincs bizalom, abban sincs. Úgy látszik, ma Magyarországon, ha valami a "táv" előtaggal kezdődik, máris eláshatja magát. Mind a kettőt valami kerülő úton lehet csinálni. Az egyiket úgy, mintha más lenne, mint ami, a másikat pedig úgy, mintha nem is lenne.

Szép kis állapotok.

Újra távmunkás vagyok - átmenetileg, mivel lebetegedtünk. Kollektíve, családilag. Amiről elmélkednék, az a munkahelyek hozzáállása ehhez a témához. Nálunk elvileg ugyanis nincs lehetőség távmunkára. Nincs semmiféle formalizált változata ennek a munkavégzési formának. Ehhez képest a kollégák többségének van laptopja, részben arra a célra, hogy haza tudja vinni a munkát, és szükség esetén otthonról is tudjon dolgozni. De mivel erre nincsenek lefektetett szabályok, keretek, a helyzet igen fonák. Ugyanis

1. Elvileg "nem szabad" otthon dolgozni. A hely szervezeti kultúrája szerint jó munkaerő az, aki reggel beengedi a portást, este kiengedi, majd ott alszik. Lehetőleg nem is eszik, de ez egy másik történet. Viszont ezzel összhangban nagyon is szabad munkát hazavinni, és munkaidő után az éjszakába merülve otthon folytatni bármit, amit bent elkezdtünk. 

2. Az otthoni munkához szükséges eszközök körüli dolgok sem kimondottan tiszták. A gépek egy része munkahelyi, más részük (az enyém is) saját. A munkahelyi gépeknél nem tudom, van-e külön kitétel az otthoni igénybevételre, de gyanítom, hogy nincs. Az otthoni gépekért meg a munkáltató természetesen nem tartozik felelősséggel - sem az amortizációért, sem a meghibásodásokért. Az egyetlen szabály az, hogy használjunk jogtiszta szoftvereket. Ez érthető is, amennyiben munkahelyi gépről van szó. A sajátra nézvést azonban semmiféle előírás nem lehet kötelező, ha nincs ezzel kapcsolatban külön megállapodás. Viszont ha az én gépemen találnak az ellenőrök illegális cuccot, azért kaphat a munkahelyem, hiszen a gép egyben az ottani munkára is használatos.

3. Ami a betegség alatti munkát illeti: elvileg ugye ilyenkor az ember nem tehet két szalmaszálat sem keresztbe egymáson, hiszen beteg, illetve lábadozik. Ugyanakkor a határidők ugyanúgy ketyegnek, tehát amíg két ujjamat meg tudom mozdítani, verni fogom a gépet, hogy ne a felgyógyulás után pusztuljak bele a rám ömlő mennyiségbe. De mivel nincs otthoni munkaidő-elszámolásra lehetőség, a munkahelyem elszámolásában inaktív "élősködőként" jelenek meg. Lecsupaszítva: most épp táppénzért dolgozom.

Vagyis a távoli munkavégzés deklarált lehetőségének hiánya jelen esetben engem pénztől foszt meg. És nem hiszem, hogy az eset egyedi.

...hogy nincs fizikai munkahelyed máshol. Ami kb. az én mostanábani (micsoda szó!) eltűnésem oka is egyben. Ugyanis nálunk otthon dúlnak a kőművesek-gépészek-villanyszerelők, holnaptól bútorasztalosok, továbbá tegnap műsoron kívül felbukkant két rokonszenves, szakállas lakatos is. Nem, nem golyóztunk be (még), csak konyhát újítunk fel tetőtől talpig. Közben kiderült, hogy falaink mozognak, és hogy a lépcsőnk perceken belül kiesik a falból.

Dióhéjban: csaknem másfél hete képtelenség otthonról dolgozni. Egyfelől mert folyton kalapálnak, fúrnak, vésnek, maszatolnak valahol, másfelől pedig mert az éppen munkamentes helyen tornyozódik a teljes konyhafelszerelés (meg amit időről időre átmenekítünk innen-onnan). Harmadfelől :) viszont mindent bokáig érő por, vakolat, beton, és további meg nem határozott dolgok borítanak.

Ilyenkor roppantmód örülök, hogy van bejárós munkahelyem is, mert itt legalább tisztaság és (úgy-ahogy) rend van, valamint néha csend is.

Némileg árnyalódott tehát azelőtt egyértelműen pozitív véleményem az otthoni munkavégzést illetően. Mai tanácsom: mindig legyen menekülési útvonalunk, ha otthon becsap az istennyila az istálló végibe. Mert ha nincs is felújítás, lehet tűz, árvíz, elromolhat a mosógéptől a hűtőn keresztül a komplett biztosítékszekrényig bármi. És akkor ott áll az ember a határidőkkel a kupi közepén.

Ps. van valakinek ötlete, hogyan lehet kiszedni egy vadidegen, hívatlanul jött, végsőkig felajzott és valószínűleg beteg macskát a kazánház mögül?

Miután Ladyuserrel két poszttal korábban sikeresen agyonsajnáltuk magunkat, milyen macerás is a gyereklogisztika bejárós munkával, előszedtem és leporoltam egy májusi cuccomat a blogspotról (a blog régi helye), ami változatlanul aktuális :(

A múltkoriban a második minőkös távmunka-konferencián, a szünetben beszélgetve merült fel - ha jól emlékszem, Petrényi Szilvi mondta -, hogy akárhogyan is tépjük a szánkat itt vagy bárhol másutt (Szilvi mondjuk pl. a távmunkaszövetségben is), még mindig dőlnek a levelek meg az érdeklődők, akik "akármilyen távmunkát" keresnek. (Nemrég a buszon is belefutottam egy ilyenbe. A lány ápolónő volt, de hálistennek azt legalább nem mondta, hogy ezt akarja távmunkában csinálni.) Szóval arra gondoltunk, hogy tán meg kellene fordítani a dolgot: ne azt mondjuk, hogy mit kellene csinálni - szakmára, piacképességre, hozzáértésre meg ilyenekre fókuszálni, ismeretségeket keresni -, hanem hogy mit nem szabad még véletlenül sem. Aztán valaki rám dobta, hogy ha már blogolok, igazán megírhatnám...

Tehát most jön az én tíz nap alatt variációm (különös melegséggel ajánlom azoknak, akik kedvelik a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt c. filmet):


Hogyan ne találj munkát (különösen távmunkát) tíz lépésben?

1. Siránkozz! Hivatkozz a világ minden szociális és személyes hátrányára, valamint arra, hogy milyen iszonyú régóta keresel munkát, és semmit sem találtál. A munkaerőpiac kimondottan szociális jóléti fórum, hát nem?

2. Lobogtasd, milyen elfoglalt vagy! Akárhány gyereked van, emlegesd őket kor, nem, név és jellemző betegség szerint. Jelöld meg, pontosan hol laksz - ha világtól elzárt tanyán, az külön pluszpontot jelent. Ki ne felejtsd, milyen rossz a közlekedés onnan bármilyen sűrűn lakott helyre.

3. Fejtsd ki részletesen, mennyire nincs pénzed önképzésre! Ebből világos lesz, mennyire előre szeretnél lépni, és ezért mi mindenre vagy képes.

4. Még véletlenül se jelölj meg konkrét elképzeléseket! Magadban sem! Nincs is annál jobb, mint a vakvilágba munkát keresni. Hiszen így senkinek fogalma sem lehet arról, mire is használhatja a tudásodat, sőt egyáltalán, milyen tudásod van.

5. Ha önéletrajzot küldesz, ömlessz bele mindent, amit csak találsz! Imádni fogják a feng shui- és kertészeti tapasztalatokat egy adatrögzítői jelentkezésben. Semmiképpen ne próbálj meg az adott munkához szükséges képességekre fókuszálni, az csak untat mindenkit.

6. Ne bajlódj azzal, hogy a munkaadó szempontjából próbálod nézni a dolgot! Sokkal emberibb kizárólag a magunkét hajtogatni, és mennyire kellemes...

7. A piacnak a közelébe se menj! Nehogy piackutatást végezz, attól csak elkámpicsorodik az ember. Úgyis minden jó ötletet ellőttek már legalább hatszor. Meg ami Ámerikában bejött, az itt is működni fog.

8. Akarj mindent azonnal! Ess be az utcáról, és követelj bejelentett főállást, otthon végezhető beosztásban. Nyomulj rá mindenkire, aki körül elhangzik a távmunka szó, és kérj tőle munkát. Ne foglalkozz vele, hogy nem értesz hozzá. Majd adja magát valahogy. Eszedbe ne jusson tervezni, úgyis másképp lesz minden.

9. Higgy el mindenkinek mindent! Milliomos lehetsz egy perc alatt, annyi mindenkinek sikerült már :) Szerződés, cégadatok? Ugyan már, bízunk egymásban, nem? Hát persze...

10. Vágj bele minden előképzettség nélkül! Nem kell ehhez az egészhez említésre méltó számítógépes tudás...á, netes meg végképp minek. Dolgozik az a net helyetted is.

Remélem, beválik... vagyis inkább biztos vagyok benne. Be lehet perelni, hogy csodadoktor vagyok :)

Megszültem (stílszerűen) a listát, kiknek adnám tovább a Kreatív Blogger címet. Jó szívvel csak négyet találtam, ez is több a semminél.

1. Csapó Ida gazdagnők blogja: http://www.gazdagnok.hu

Kreativitása abban rejlik - amellett, hogy szép az oldal (az optimalizálást, szabványos programozást nem néztem, de könnyen el lehet igazodni rajta, és igazán kellemes a szemnek) -, hogy képes nem anyagiaskodva írni a pénzről, mi több, a meggazdagodásról. A nők és a pénz viszonyában pedig még bőven van mit keresni. És itt nem arra gondolok, hogy vetessük el magunkat gazdag pasival, ez egyáltalán nem Ida műfaja, sőt :)

2. Terabithia "bolygója": http://terabithiafoldje.freeblog.hu

Szubjektív élmény-blog, és időnként kizárólag Explorerrel hajlandó működni - de kb. ez minden, amit negatívumként említeni tudok (már ha a szubjektivitás negatív). Terabithia lenyűgözően ír: úgy tud cinikus, életunt háromgyerekes egyedülálló anya lenni, hogy közben szívmelengető humort és vitalitást sugároz. Esős-ködös napokra ideális olvasmány, egyébként pedig mindig, amikor magunk alatt vagyunk. Nem mellesleg ő lesz az, aki magasról tojik majd rá, hogy Kreatív Blogger-e vagy sem.

3. A Múzsák kertje, Linától: http://muzsakkertje.freeblog.hu

Ez itten már az "új nemzedék", ilyenek is vannak, kérem szépen. Lina kultúrblogja az igazi ínyenceknek szól - igazán finom élményekről szól igazán finoman és meglehetősen elmélyülten. Előkerül itt a párizsi múzeumoktól a legújabb szépirodalmon keresztül a művészfilmekig minden, de azért kapnak helyet a populárisabb műfajok is, bár a gyengeség megbocsáthatatlan vétek. Nem utolsósorban a Kreatív Blogger-logó remekül illik Lina stílusához :)

4. Azok a boldog kilencvenes évek: http://90esevek.extra.hu

Most látom, hogy ez az egyetlen pasi-blog a listámban - pedig nem akarok sem diszkriminatív lenni, sem demonstrálni, hogy a blog női műfaj (ez utóbbit nem is hiszem). Egyszerűen több, nők által írt blogot olvasok, ki tudja, miért. Ezek a fiúk ellenben többször kiütik a biztosítékot hetente, és ez jó :) Szintén élményblog, a cím pedig a hat szerző gyermekkorára utal. Bezony van köztük, akit tízévesen láttam először: megszállta az irodai gépemet - akkor még csak játszott rajta. Ezt az oldalt pedig már ő fejlesztette. A linkekre nem ártana néha ránézni, esetleg frissíteni, de a stílust imádom. A srácok igen fésületlenül fogalmaznak, és néha hajmeresztő témák kerülnek szóba, de a tárgyalásuk mindig intelligens és érző (no lehet, hogy ez utóbbiért még megkapom a magamét). Amúgy nehezen tudom elképzelni róluk is, hogy feltennék a logót...

A szabályok:

1. Kiteszed a logót a blogodra.

2. Megnevezed a személyt és blogját, akitől kaptad.

3. Jelölsz 5 blogot és blogolót (linkkel).

4. Üzenetet hagysz a jelöltek blogjaiban

Átlagosan öt évet, de van, aki akár tizennyolcat is aktív évei alatt, mondják a brit kutatók. Nekem, amikor gyerekek előtt bejártam, elhanyagolható volt a napi táv: akkoriban mintegy tíz perc sétára laktam a munkahelyemtől. Három és fél év alatt, havi húsz munkanappal számolva összesen 280 órát, azaz 11.67 napot töltöttem ide-oda mászkálással. Azóta költöztünk, további nehezítésként pedig szültem két gyereket is. Ha holnaptól újra bejárnék dolgozni, a következőképpen festene a napi logisztika:

A munkaidő reggel fél nyolckor kezdődik. Ez azt jelenti, hogy nekem legkésőbb 7.00-kor fel kell szállnom az aktuális buszra, és amikor leszállok, lóhalálában vágtáznom még mintegy öt percet az irodáig. Mindezek előtt felkészíteni és a reggelizőasztalhoz toloncolni a csemetéket, hogy Apának csak fel kelljen pakolnia őket, és szétszórni a különböző közösségekbe.

Amikor Apa utazik, és hajnalban indul, összekuszálódnak a szálak, mivel az óvoda reggel hétkor nyit. A bölcsőde ugyan korábban, de az bezzeg nem a mi közelünkben van, hanem a munkahelyemtől nem messze. Csak ott volt hely, örülök, hogy ez is van. Tehát először a nagylányt kellene leadni az óvodába, de akkor nem érek be idejében. Autóval megoldható lenne a dolog, de azt ugye Apa elvitte magával.

Ha nagy nehezen mindenki a helyén van, kezdődik délután a második felvonás. Munkaidő négykor zárul, már ha nem kell(ene) tovább bent maradni. Bölcsőde este hatig van nyitva, óvoda ötig. De most fordított a sorrend: először a törpét kell begyűjteni hazafelé menet, aztán teperni a nagyért az oviba, hogy ne kóvályogjon elveszetten az ügyeletes csoportban, a már klakkban-frakkban toporgó, indulásra kész óvónő mellett. Tehát: négykor kilövés, főnök rosszalló tekintetétől kísérve.

A bölcsődébe nincs tömegközlekedés, gyalog bő tíz perc. Négy óra tízre beesek, rekordidő alatt kivakarom a porontyot, nyár van, nem kell sok ruha: mondjuk negyed ötkor elindulok vele. Hároméves lábakkal mérve nyolc perc a buszmegálló, de nem azé, amelyik házig visz. Fél ötkor buszra is tudunk szállni, ha nagyon nagy mázlink van.

Amikor a busz igazán siet, harmincöt perc alatt vagyunk az óvodánál. Gyerek már az utolsó az egész terepen, hiszen elvileg öt perce bezárt az intézmény. És ez az abszolút ideális állapot, amikor minden időben érkezett, és nem jött közbe semmi.

Tán megoldás lenne, ha én vezetnék, de akkor Apa buszozna, nem volna, aki este még bevásárolna, amúgy pedig kocsival sem igen ér haza este nyolc előtt.

Mennyi is akkor az annyi? Reggel mindenestül minimum negyven perc (buszhoz ki, buszról le), délután minimum hatvanöt. Tizenöt perc híján két óra. Nem a fővárosban. Három és fél év alatt ez 61 nap lenne. Két hónap. Most már elhiszem azt a tizennyolc évet is.

Aktuális: azóta valóban "közelmunkába" álltam (többek között). És szó szerint ezt csinálom. Boldog full-távmunkás idők :)

Nem, ez így, ebben a formában nem igaz, mondaná az a bizonyos Illetékes Elvtárs. Szó sincs róla, hogy minden munkáltató, minden esetben, kategorikusan és feltétlenül elutasítja a távmunka lehetőségét. Sőt, a kommentekből világossá válik, hogy azért akadnak már nemcsak fehér, de talán szürke holló-számban is cégek, ahol lassacskán csak bevezetik ezt a munkaszervezési formát.

Van azonban valami izé, általánosan érzékelhető elutasításféle, ami miatt elterjedt vélekedés, hogy a munkáltatók nem szívesen dolgoztatnak távmunkában.

Vajh mik ennek az "izének" az elemei?
 

1. Még mindig nincs áttörés a távmunkás foglalkoztatásban.

Nagyfelelősségű állami vezetésünk Illetékes Része (hehe) az elmúlt években több ízben is kiírt és megvalósított nagyszabású távmunka-pályázatainak ellenére a magyarországi távmunkások aránya 2-4% (a Magyar Távmunka Szövetség adata). Lehetne példálózni mindenféle nyugati jóléti államokkal, hogy Hollandiában milyen rengetegen dolgoznak távmunkában, nem beszélve az USA-ról, ahol már minden második titkárnő Indiából küldi a faxokat és rendeli meg főnökének az ebédet. Igen, igen, ezek számunkra beláthatatlanul gazdag vidékek, szegény kis országunk hogyan is tudná követni őket? A vicces a dologban az, hogy a távmunkás nem drága, még akkor sem, ha a munkáltató fedezi a táv-iroda kialakításának költségeit (egyébként a pályázati pénzek éppen erre szolgálnak), esetleg karban is tartja azt (hiszen ezt akkor is meg kell csinálni, ha az irodában van az a gép). Azt pedig a munkáltatók sem hiszik igazán, hogy a távmunkást agyon kellene fizetni. Sőt, mi több...


2. A távmunka-hirdetések nagy része megalázó.

Ha egyáltalán van olyan hirdetés egy-egy internetes állásközvetítő portálon, amely a "távmunka" kategória alá sorolható - tessék kipróbálni, ha a portál kezel is ilyen csoportot, a kategória általában kong -, az többnyire vagy nem távmunka ("Feltétel: budapesti vagy környéki lakhely"), vagy nem rendes munka. Már elnézést.
A hirdetések hangnemében, a kínált munka jellegében és a fizetési feltételekben is megmutatkozik, mennyire tekintik a távmunkát ajánlók értékes szaktudással rendelkező munkaerőnek a potenciális távmunkást. Hát nem nagyon. Szívesen idéznék példákat, de tartok tőle, hogy ha valamelyikük idetéved, még a végén beperelnek hitelrontásért, rágalmazásért, rosszhiszemű kitudjamiért. Azért mégis: pár napja olvastam egy hirdetést, amely stílusa alapján talán a középiskolás korosztályra volt pozicionálva. Cikkírókat kerestek benne. Az ajánlott havi fizetség - a megadott írásmennyiség alapján vagy teljes munkaidőt igényel, vagy béka alatti színvonalat - a minimálbér felénél is kevesebb. Bruttó. Most nem időznék hosszabban a keress pénzt internetezéssel típusú ajánlatoknál - no EZ a "nem rendes munka" iskolapéldája -, sem a keress pénzt otthonról bejáratott internetes értékesítési rendszerünkkel MLM-alapú, -passzívjövedelem-egykattintásnyiravan szédületénél (Wesselényi Andrea egyébként kitiltja az MLM-hirdetéseket a Távmunkainfóról), ezek úgyis nap mint nap a szemünk elé kerülnek.
Az értelmes, azaz komolyan vehető távmunka-hirdetések - mert ilyenek is vannak, hogyne! csak éppen kevesen - külön témát szolgáltatnak, megérnek egy teljes bejegyzést.


3. A távmunka olykor kvázi-jutalomként jelenik meg.

A lassan nálunk is szaporodó, haladó szellemű vállalatok, amelyek foglalkoznak a HR-PR-rel (vagyis azzal, hogy alkalmazottaik előtt is jó hírnévre tegyenek szert, mint rendes és kedves munkáltatók), kezdik már bizonyos esetekben felajánlani a távoli munkavégzés lehetőségét. Ez szinte kizárólag a for-profit szférában jellemző, és döntően a külföldi tulajdonú cégeknél - én legalábbis eddig nem találkoztam deklarált távmunkával az állami szférában (a civil szervezetek egészen más lapra tartoznak).

Viszont még mindig ritka, hogy egy pozícióra eleve távmunkást vegyenek fel. Általában inkább már egy ideje ott dolgozó, bizonyított, megbecsült alkalmazott végezhet - leggyakrabban átmenetileg - távmunkát. Ez a gyakorlat csupán egy lépéssel jár előbbre, mint a magasan kvalifikált vezető informális, vagyis nem nevesített, átmeneti távmunkavégzése. Nagy előnye viszont, hogy maga a lehetőség is oldja a merev munkaidő-kereteket, ami nem megvetendő támogatás a kisgyermekes munkatársaknak.

Munkáltatói oldalon tehát a távmunka nem nevezhető egyöntetűen lelkesen támogatott megoldásnak. Holott vannak tipikusan távmunkában végezhető tevékenységek, és a vállalatoknál az outsourcing (kiszervezés) jelensége - ami persze önmagában nem függ össze a távmunkával, de jól összeegyeztethető - egyébként általános. Számos esetben pedig az alkalmazott valójában távmunkában dolgozik (otthonról vagy legalábbis nem irodában), csak nem így nevezik. A párom például, ha kedve tartja, és/vagy erre van szükség, minden további nélkül dolgozhat itthon, és elég gyakran él is ezzel a lehetőséggel.

Van néhány tippem, hogy mi az oka ennek a nem egyértelműen pozitív viszonyulásnak. Az alapok többek között az ismert magyar munkakultúrában keresendők. Apám mesélte egyszer, hogy az első munkahelyén - ötvenes évek, teljes foglalkoztatás - a kollégák felváltva pingpongoztak munkaidő alatt. Határozottan túlterheltnek hangzik... Azt gondolom, innen eredhet az a még ma is kísértő vezetői aggodalom, hogy ha a beosztott nincs szem előtt, akkor lazsál. Egy másik körülmény, ami ebből az időből származhat: ha a beosztott nincs szem előtt, nem tudja, mi a dolga, nem tudja szervezni a munkáját, és lekési a határidőt. Nyilván, mert eleve lazsál is. Ez már önmagában is szép gubanc a távmunkás előtt, aztán a rendszerváltás utáni bizalmatlan kor is hozzátette a többit: ha a munkatárs nincs szem előtt, akkor nem biztosított a lojalitása, neadjisten megkísérti a konkurencia, ő meg majd jól hátbaszúrja szegény munkáltatóját.

Ilyen munkáltatói beidegződések között - a bizalmatlanság egyébként is zsigeri ügy, adaptációs mechanizmus, a túlélést szolgáló "ösztönünk" - igazán nem csoda, ha a távmunka csak nem akar elterjedni. Valahogy meg kellene fordítani a dolgot. Akinek van ötlete, jelentkezzen.

Jelentem tisztelettel, kreatív blogger lettem! Pik-Pok (akinek hálásan köszönöm a megtiszteltetést) talán nem véletlenül jelölt épp most, amikor - egyébként az ő javaslatára - átraktam ide a székhelyemet a blogspotról. Azzal keltem ma, hogy kint vagyok a nyitóoldalon. Rohanvást katt a bloghoz, és dőőőőltek látogatók meg a kommentek :) Köszönet érte mindenkinek.

 Remélem, nem csak az újdonság varázsa, rajtam nem múlik :)

 A szabályok:

1. Kiteszed a logót a blogodra.

2. Megnevezed a személyt és blogját, akitől kaptad.

3. Jelölsz 5 blogot és blogolót (linkkel).

4. Üzenetet hagysz a jelöltek blogjaiban

A fenti épületes mondatot egyik barátnőm ejtette ki a klaviatúrájából, amikor elolvasta ezt a cikket. Én pedig első indulatomban majdnem írtam a szerzőnek, de aztán mégse. Inkább itt beszélem ki magamat, elvégre ez a blog többek között erre való.

Szóval: a linkelt iromány combos fogalomzavarral dolgozik: a távmunkával keveri mind a kiegészítő munkát, mind a bedolgozást, mind a hálózatépítést. Pedig: a távmunka - jobb későn, mint soha - hivatalos definíció szerint nem más, mint az infokommunikációs eszközök segítségével, a munkáltató telephelyétől-székhelyétől fizikailag távol végzett munka. A törvény (legközelebb becsszóra megkeresem, pontosan hányas számú) még annyit tesz hozzá, hogy az "igazi" távmunka alkalmazásban végzett ügy.

Na most. Kiegészítő munkát is persze lehet távolról végezni, ellenben távmunkában teljes megélhetést is lehet szerezni, bejelentett, emberi fizetéssel. Kiegészítő munka az újságkihordás, a borítékolás, a hólapátolás és a fórum-moderálás, de ezek közül csak az egyik távmunka (lehet tippelni, hogy melyik). A bedolgozás is persze szintén lehet távmunka, feltéve hogy számítógép előtt ülve, és/vagy az eredményt neten keresztül elküldve csináljuk a dolgot. Tehát a fülbevaló-összeszerelés bedolgozás ugyan, de nem távmunka, hiába meredek közben a monitorra. A hálózatépítés meg... arról inkább ne is beszéljünk. Azzal nem az a baj, hogy nem táv...

A cikk felütése egyébként így néz ki:
"Mivel nagyon sok tévhit, legenda, pletyka és rossz tapasztalat kering az interneten a különböző távmunkákkal kapcsolatban, elhatároztuk, hogy ma keresünk egy nekünk való állást.

Nem vágytunk nagyra, célunk egy olyan munka elnyerése volt, amivel lehet is pénzt keresni, és ha nem muszáj, ne kelljen előre fizetni érte, lehessen otthonról végezni, vagy legalább részmunkaidőben."

Szóval akkor mit is keresünk? Pénzt, ez világos. De itt meg is áll a dolog: valamit, amivel pénzt lehet keresni, lehetőleg nem teljes állásban, ámde minél hamarabb.

Már bocs. Ha valaki állást keres, vajon úgy indul neki, hogy "na akkor most akármilyen munkát, tökmindegy, ha nem értek hozzá, csak fizessen?" Ja, biztosan van ilyen is. Ez lenne az általános?

Az írás szerzője ezek után sorra veszi a különféle átvágásokat, amelyekkel e fókuszált keresés során találkozott, és amelyek lényege többnyire az, hogy a jelentkező fizessen, aztán milyen jó lesz neki. Ezt követően sajnálkozik, hogy egy nap alatt csak átverésekbe futott bele, majd levonja a konklúziót:

"Hiába a sok e-mail, telefon és ajánlat átböngészése, nem sikerült rendes kiegészítő munkát találni magunknak. Vagy azért, mert nem jó helyen próbálkoztunk, vagy pedig azért, mert Magyarországon még mindig elsősorban a valótlan távmunkák ajánlatai keringenek az interneten."

Azért azt nem ártott volna az elején tisztázni, mit keres: bármilyen kiegészítő munkát, másodállást, távmunkában végezhető kiegészítő munkát, távmunkában ellátható állást, vagy mit. Mert nagyon nem mindegy.

Most mindjárt roppant irritáló módon felfedezem a spanyolviaszt, ráadásul nem is egyszer; aki elolvassa a következőket, és a bejegyzés végéig nem kap szívrohamot a döbbenettől, annak pirospont jár. Vagy aranycsillag. Mert túllépett távmunka-elképzelés tekintetében az általános hiedelmek szintjén.


1. Csak azt lehet csinálni távmunkában, amihez közelről is értek.

Bizony. A távmunka nem szakma. Ha valaki ír nekem, hogy "internetes munkát keresek", visszakérdezek: és mit akarsz csinálni? Ahogy senki nem találja ki helyettem, milyen területen keressek állást, azt sem fogja megmondani senki, milyen távmunkát kapok (sőt, így leginkább semmilyet). Mi több, hiába találom ki, mit szeretnék otthonról dolgozni, ha nincs hozzá képzettségem, tapasztalatom, gyakorlatom, otthonról sem fogok jobban érteni hozzá. Képzeljük el, hogy gondolok egyet, és holnaptól cipész leszek, mert azt lehet itthonról is csinálni. Fogok munkát kapni? Nem valószínű. Ha mégis beszédeleg hozzám egy megrendelő, fogok tudni új cipőt csinálni neki? Meg tudom talpalni neki a régit? Ugye hogy nem. Vajon miért gondoljuk, hogy az internettel kapcsolatos szakmák mások?


2. Távmunkában is dolgozni kell.

Húha. Ráadásul idő is kell hozzá. Nőknek különösen kellemes képzet, hogy otthon üldögélek egy párnán, pakolással az arcomon, lakkozom a lábkörmömet, miközben "távmunkát végzek". A másik verzió: kacagva keresem halálra magamat, miközben édes kisdedeim boldogan ugranak az ölembe, míg a számítógépen pötyögök. Fő az ebéd, a lakás ragyog, a ruhák kiteregetve. Most komolyan... attól, hogy otthon dolgozom, miért is nyúlna dupla hosszúságúra a nap? Édes kisdedeim miért is ne rángatnának munka közben percenként háromszor, amikor mindig ezt csinálják? Attól, hogy otthon vagyok, még ugyanúgy el kell végezni mindent. A munkát is. Csak másik székben ülök.


3. Ha otthonról dolgozom, egyedül vagyok.

Igen, egyedül. Sokáig. Nem egy nap, két nap, hanem minden egyes munkanapon (vagy amikor dolgozni akarok), a teljes munkaidőben. Vagy legalábbis a nagy részében. Amikor boldogság, hogy végre nem hablatyol mindenki a fülembe, nem vonnak el pillanatonként a dolgomtól, akkor nehéz elhinni, hogy ez probléma lehet. Pedig az. Nincs ebédszünet a haverokkal, nincs pletykaparti az étkezőben kávészünet címén, ritkák a mítingek is. A munka jellegétől függően van, hogy hetekig nem látok mást, csak a velem élőket (már amikor). Nemigen mozdulok ki - mert ha sétálgatok, mikor dolgozom? -, nemigen van miért tisztességesen felöltöznöm (bár van, aki szerint itthon, egyedül is kellene), ha a párom hazajön, nem nagyon tudok neki napi hírekkel szolgálni.
A másik oldala az ügynek, hogy muszáj úgymond önállóan dolgozni. Dönteni is kell. Nem tudok átszólni Gizikéhez, hogy vajon hol vannak a kilencvennyolcas adatok, és nem tudom megkérdezni Robit, hogy miért fagyott le a gép. Sok szempontból és sok esetben magamra vagyok utalva.


4. Csakugyan nem áll a vállam fölött senki, hogy igyekezzek már.

Micsoda öröm, végre nincs basáskodó főnök, aki rajtam veri le az aktuális frusztrációit. Nem kell senki fölösleges ostobaságaival foglalkoznom, nincs napi beszámolói rituálé, sem előírt ügymenet és tiszteletkörök mindenre. Nem zaklat állandóan, hogy haladok-e, és hogy mikor leszek kész. Nem bizony. De ha itt a határidő, nem is érdekel senkit, hogyan és mikor csináltam meg a dolgomat. Legyen kész, passz. Beteg voltam? Árvíz volt? Alienek landoltak az erkélyen? Magánügy. Attól még nekem be kell osztanom úgy a dolgokat, hogy minden időre összejöjjön.


5. Távmunkában is van kinek megfelelni.

A saját főnököm vagyok, nekem nem parancsol senki! Ó, dehogynem. Ha alkalmaznak valahol, máris van főnököm. Ha vállalkozó vagyok, ügyfelem van. Az ügyfél pedig az, aki fizet. Innentől pedig majdnem mindegy. Ha nem jól teszem a dolgomat - nem értek hozzá, kések, felelőtlenül vagy hanyagul dolgozom -, az ügyfél is ki tud hajítani. Minden piacon van más árus. Majd veszi attól. Nekem pedig az otthoni munkával együtt felkopik az állam. Viszont akkor lesz időm lábkörmöt lakkozni és gyereket terelni. Ki vagyok segítve.


Ki van még talpon? Ennyien? Akkor érdemes lesz holnap folytatni. Ezúttal a munkáltatói hiedelmek kerülnek gombostűre.

Bárki, bárhol, bármilyen vonatkozásban kezd beszélni a távmunkáról, azonnal özönleni kezdenek az ajánlkozások: mindenki a távmunka-lehetőségre hajt, akkor is, ha szó sem volt munkaajánlatról. De próbáljunk csak a másik oldalról közelíteni, és távmunkásként eladni magunkat, fájdalmasan kemény falakba ütközünk. Távmunka? Milyen alapon? Nem, ez nálunk nem lehetséges. A mai nagymagyar rögvalóság, úgy tűnik, nemigen kedvez ennek a foglalkoztatási formának.

Természetesen most is - mikor nem? - a munkáltató és a munkavállaló közti érdekellentét lappang a dolog bokrának megette. Valójában azonban ez az érdekellentét mondvacsinált: ugyanis mindkét félnek érdeke lehet a távmunka-forma bevezetése. A munkáltatónak azért, mert költséghatékony, nevezzük nevén: olcsó. A munkavállalónak azért, mert kényelmes. Viszont: mindkét fél igen gyakran tájékozatlan és előítéletes, illetve, a megszokott séma szerint, örömmel mutogatnak egymásra. A munkáltató a munkavállaló ellenőrizhetetlenségére, megbízhatatlanságára, a szabályozatlan jogi háttérre és a költségekre (!) hivatkozik, a munkavállaló viszont panaszkodik, hogy a munkáltatók rugalmatlanok, teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő, és főleg hogy kizsákmányolják a szegény embert.

Ám ha ez a probléma egyáltalán megjelenik, már egy lépéssel a nulla után járunk, mert legalább mindkét fél tisztában van vele, miről is van szó. Merthogy sokan még azok közül is, akik mindenáron ezt akarják csinálni, csak annyit tudnak, hogy valami otthoni, internetes izé, ami ugye csak laza meg kellemes lehet. Ruhatáros szak, izé, ruhatáros munka, csak kabátok nélkül.

Pedig a távmunkába is szépen bele lehet rokkanni. Igaz, nem a cég irodájában, hanem otthon, vagy teleházban, vagy - újabban - az örkényi távmunkaházban is. Vagy kemény terepen, boltokat járva, ügyfeleket kergetve, termékeket-szolgáltatásokat terítve. Ez is távmunka. Az internetes izé egyébként igaz, de nem jobban, mint bármilyen más, nem kimondottan fizikai jelenlétet igénylő munka esetében.

Tény és való, hogy nem minden szakma alkalmas a távmunkásításra - bár láttam már távmunkás kőművest, igaz, pénzt azt nem kapott tőlem. De a távmunkás tűzoltót még én is nehezen képzelném el...
Nem is mindenféle személyiségnek megfelelő - ez mind a beosztottakra, mind a vezetőkre igaz. Emellett a távmunka nem szociális cirfandli, amit nyújtani kell a szegény embernek, ha nem tud elszabadulni otthonról, vagy nem talál "rendes" munkát magának. A távmunka pont olyan, mint a részmunkaidő (csak persze teljesen más): egy munkarend-forma, ami bizonyos esetekben megfelelő, sőt jobb, mint a napi nyolc (tíz, tizenkettő, tizenöt) órás irodai robot (plusz túlóra, plusz utazás). A Magyar Távmunka Szövetség elnöke szerint a magyar kormányzati körök itt hibáznak: hogy a távmunka támogatását a szociális segélyezés kategóriájában kezelik. Azaz: első körben hibás a célcsoport. Nem attól lesz több távmunkás, ha távmunkaházat alapítunk, ha gépeket adunk a szegényeknek (sarkítok). Viszont az nem ártana, ha a munkáltató elhinné, hogy neki jó a távmunkás. Nem azért, mert támogatást kap utána - mint tudjuk, ilyen is van -, hanem mert arra van szüksége. A munkavállaló pedig tudomásul venné, hogy távmunkában is ugyanúgy dolgozni kell, mint egyébként, csak másképp kell szervezni. Továbbá mindkét fél megtanulná felmérni, hogy milyen területen és kicsoda alkalmas távmunkavégzésre. Szép új világ...